top of page
mitiszol

2022 évjárat beszámoló

Néhány hónappal a szüret után már érdemes visszatekinteni az idei évre szőlő és bor szemüvegen át. Erjednek a borok (vagy már ki is erjedtek) és mi már elkezdtük a friss borok kóstolását a borász kollégákkal, hogy idejében elkezdhessük megkeresni az évjárat gyöngyszemeit, amit majd a jövőben kínálunk vásárlóink részére.


Megkérdeztük a termelők véleményét, foglalják össze saját szavaikkal, milyen benyomás érte őket 2022-ben. Hazánk különböző borvidékeiről szemezgetünk, lássuk mik voltak a hasonlóságok és a különbségek!


Balaton

Dóber László - Kristinus

“Minden szőlő a pincében, de még van aki hangosan pötyög az amfórában. Majd megnyugszik egyszer. 5 héttel előzött be minket a természet, és hozott előre minden szüreti napot, így október elejére lement a szüret. Szárazság, és hőstressz fordította kényszerérésre a legtöbb fajtát, a kocsány beszáradt, leállt a cukortermelés. Már csak az utódra fókuszált a szőlő, a magot érlelte. Tervek, előre megírt receptúrák, és megszokott technológiák lettek felülírva, átgondolva, és újratervezve. A természet diktálta a feszes iramot, mi pedig követve azt, készítettük éjszakába nyúló munkanapokon az új évjáratot. Karakteres, mély struktúrák, hosszú nyári napok ujjlenyomata. 2022.

Még pötyög. Majd megnyugszik.”



Somló

Balogh Zoltán- Somlói Apátsági Pince

"A 2022-es évjárat legmeghatározóbb tényezője minden vitán felül az aszály, a szárazság és az évtizedes mércével is elképesztően csekély csapadék volt. Elmaradtak az április és májusi esők, a július végi csapadék pedig éppen megmentette a szőlőt a katasztrófától. Tanulságos volt látni, hogy a jó gyökérzettel rendelkező, jó kondícióban levő idősebb tőkék sokkal jobban viselték a szárazságot, mint a fiatalabb tőkék. Idén a szokásosnál is jobban megmutatkozott, hogy a kevésbé megterhelt, organikusan művelt, egészséges talajtakaróval bíró szőlőültetvények jobban viselték az évről évre egyre szélsőségesebbé váló időjárási körülményeket.

Az aszály ellenére összességében azért egy jó évjáratra zártuk rá a pinceajtót október végén. A tapasztalat a Somlón az, hogy két egymást követő aszályos év az, amit nehezen viselnek az ültetvényeink. Ilyen volt a 2011-2012-es két év. Az idei év bár sok mindenben hasonlított a 2012-esre, a tavalyi évben volt annyi csapadék, hogy még kigurulható volt a tavaszi, nyári aszály.

Idén nagy sikerként éltük meg, hogy gond nélkül le tudtuk palackozni az összes 2020-as borunkat és a 2021-es borok közül is pár tételt. Sokat izgultunk, aggódtunk, hogy sikerül-e palackot, dugót, kartondobozt vásárolnunk és ha igen, akkor milyen áron.

Annak pedig kimondottan örültünk, hogy a fogyasztók és a kereskedők idén felvették azt a fonalat amit 2020-ban sokan letenni kényszerültek. Szóval ami a borfogyasztást illeti, mintha helyére kerültek volna a dolgok.

A Somlón nagyon sok pozitív változást hozott az ide év. Új borteraszok, új vendégházak nyíltak és egyre több igényes, a jó borokra és jó ételekre nyitott fogyasztó jön fel a hegyre. A somlói gazdák is egyre jobban megtalálják a közösségi utat. Sok érdeklődőt vonzott az idei Juhfark ünnep és az András napi összejövetelen is érezni lehetett, hogy megvan a közös hang a kisebb bortermelők és a nagyobb gazdák között.”



Szekszárd

Pósta Bori - Pósta Borház

“Bár a 2022-es év nagyon aszályos volt, a szélsőséges klímának a pozitív hozadékát is megtapasztalhattuk: a pára és nedvesség hiánya segítségünkre volt a gombás betegségek elleni védekezésben, így szerencsére néhány permetezéssel meg tudtuk óvni a termésünket. Szerencsére sikerült megfelelően időzítenünk a szüretet is, így a szeptembertől megérkezett csapadék ellenére sikerült szép és egészséges fürtöket szüretelnünk.

Mostanra már minden tételünk kierjedt és a préselésekkel is végeztünk. Az új borokat kóstolva elmondhatjuk, hogy minden okunk megvan az örömre, jövőre is szép borokkal koccinthatunk majd!”



Tokaj-Hegyalja

Pelle László, Pelle Pince

A meleg és csapadékmentes nyár kihívást jelentett a szőlőtőkének és a gyümölcsnek is. Az érés idején a gyümölcs a héj vastagodásával védekezett a meleg ellen, a savak a gyümölcsben rohamosan csökkentek a augusztus végének közeledtével. Mindenki nagyon izgult hogy a csapadék több hetes hiánya és a tikkasztó meleg milyen szüretet eredményez majd. A Pelle Pincénél, ahol az elegáns savak minden borban jelentős értékkel bírnak, sok-sok szőlőkóstolással ügyesen választottuk meg a pezsgő alapbornak, a Frizzi alapbornak a szüreti időpontjait, így megfelelő savakkal tudtunk buborékos alapokat szüretelni. A száraz birtokalapot és dűlőszelektált tételeket is leszüreteltük a szeptember közepén beköszönő csapadékos időjárás beállta előtt.

Szeptember második felében megérkezett az eső, és az addigra szépen beérett fürtöket meglepte a botrytis cinerea. Szépen, látványosan ún: “telepesen” fejlődtek a nemes penészes fürtök, olyan mértékben, hogy a késői szüretelésű tételek mindegyike botrytises tétel lesz, szép gazdag édes szamorodni, és komoly nagy testtel rendelkező aszú borunk kezdte meg az erjedést november elején.

Buborékos alapborok és a száraz boraink mostanra kierjedtek, alkohol-sav-pici maradék cukor szép egyensúlyban van a borok nagy részében. Nagy izgalommal várjuk ez első kóstolásokat a botrytises tételeknél, nem kis izgalommal figyelve a sav-cukor elegáns egyensúlyára. Izgalmas, ritkán látott meleggel a nyár során, és nagyon intenzív aszúsodással a szüret végéhez közeledve zárjuk a 2022-es évet.



Villány

Susann és Ralf Wassmann, Wassmann Pince

“Ez a szüret nagyon különleges volt. Szőlőink nagyon pozitívan meg akartak lepni minket, és meg is lepődtünk. A szárazság olyan nagy és hosszú volt, hogy az összes fű már rég elszáradt, és még az öreg cseresznye- és mandulafák is kiszáradtak, de a szőlőink, amelyek közül néhány még csak 5 évesek voltak, zölden álltak ezen a barnássárga kiszáradt tájon, és csodálatosan érett és ízletes szőlőt termettek. Már augusztus végén hihetetlenül magas volt a Kékfrankos és a Cabernet Franc cukorfoka, sőt a késői érésű Cabernet Sauvignoné is. Legnagyobb meglepetésünkre szeptember elején már mind a három fajta abszolút érett volt. A magok barnák, a szár fás, és a bogyókban csodálatos egyensúly volt a cukor és a sav között, így a 24. villányi szüretünk volt a legkorábbi. Az is nagyon megdöbbentő, hogy annak ellenére, hogy folyamatosan ritkítottuk a szőlőfürtöket, hogy a szőlő könnyebben tudjon megbirkózni ezzel a szárazsággal, mégis viszonylag normális mennyiséget szüreteltünk. Így hát áhítattal hajolunk meg szorgalmas és bátor szőlőink, legfontosabb munkatársaink előtt, hogy milyen jól uralták ezt a nehéz évet és mondunk köszönetet drága szőlők, köszönjük Anyatermészet!”



100 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentarios


bottom of page