top of page

Interjú - Pelle Pincészet

Frissítve: 2021. dec. 18.

A tokaji Pelle pincészet megálmodóival Pelle Mariannal és Lacival arról beszélgettünk, honnan is indultak a bor világa felé.

Pelle László és Mariann a 2021-es Budapest Borfesztivál Mitiszol? standjánál
Birtokot vezetni Tokajban szerintem igazán nagy kihívás és felelősség, hogyan élitek meg?

PL: Borosgazdák vagyunk és nekünk ez a gondolkodás már 15 éve jelen van az életünkben. A családtól nem állt távol a borok szeretete, hiszen édesapám Nyékládházán, illetve az anyai nagyapám Emődön (ami szintén a bükki borvidékhez tartozik), már a kezdetektől fogva készítettek bort. Akkoriban a szokványos Olaszrizling, Zenit és más egyéb szőlőfajták voltak fellelhetőek, ezt tekintjük egy picit indíttatásnak, ez volt a családi háttér. Amikor a mi fejünkben is megfogalmazódott a borok iránti vágyakozás, akkor borsodi származásom lévén nyilván Tokaj volt az elsősorban megcélzott terület és nem mondjuk Szekszárd vagy Villány. Ezek mellett nagy rajongója és egyben olvasója is voltam a Borbarát magazinnak, továbbá a Tokaj Albumoknak, amit Alkonyi László szerkesztett és írt. Ezek mind azok, amik a múltból meghatározó élmények voltak. Korábban sokat éltünk külföldön és bármilyen jobb étteremben jártunk a Tokaji borok mindig ott szerepeltek a borlapon. Aztán a döntésünk megszületett: legyen szőlőbirtokunk Tokaj-Hegyalján!


Miket tartotok az azóta eltelt időszak főbb mérföldköveinek?

PL: 2007 volt az első szüret, azóta eltelt 14 év. Tizennégy szüreten vagyunk túl lassan, és úgy gondolom, hogy organikusan növekedtünk és építkeztünk. Kezdtünk 1,5 hektáron 1500 palack termeléssel és mostanra 5 hektáron, 14 000 tőkénél és 14-15 ezer palack bornál tartunk. Nagyon sokat tanultunk az elmúlt 14 évben Tokajról, az épített és a természeti hagyományokról, örökségekről. Nagyra tartjuk az ottani kultúrát, ahogyan a szőlőt művelik. Nem feltétlen szeretnénk már területben tovább növekedni, a boraink minőségében tovább szeretnénk javulni a későbbiekben is. Aztán az egyik legnagyobb mérföldkő volt a 2011-től elkezdődött a vegyszermentes, organikus művelésre való átállás, illetve a 2012-ben megkezdtük a hagyományos pezsgőkészítést. A következő nagy lépés egy új bor és pezsgőkészítő műhely építése volt, amit tavaly adtunk át. Itt nemcsak saját magunk számára készítünk pezsgőket, hanem más borászatok számára is szintén vállalunk pezsgőerjesztést. Kiemelendő borászunk, Szarka Dénes, akivel a kezdetektől fogva 2007 óta készítjük a borainkat nagyszerű minőségben, és a pezsgőműveleteket is együtt tanultuk meg. Mariannával elmentünk Champagne-ba és megnéztük a német pezsgőpincészetek munkáját is. Főként kis pincészeteket látogattunk meg, hasonló méretűeket, mint a miénk és természetesen az organikus termelőket, ami nagyon sokat segített abban hogy ezt a pezsgőműhelyt okosan és ügyesen, mérethez alakítva fel tudtuk építeni és másfél éve már működtetni.


Hogyan oszlik meg a családtagok között a munka, ki miben vesz részt?

PM: Laci az elméleti dolgoktól a fizikai munkán át mindent végez. Én is részt veszek Mádon mindenféle műveletben, de főként a cég adminisztratív, pénzügyi és egyéb kapcsolattartási ügyeit viszem a hétköznapokban illetve a pesti kiszállítással is elég gyakran foglalkozom. Ennél a birtok méretnél ez szinte egész napos elfoglaltság. A gyerekek közül Zsófia lányunk úgy vesz részt a családi vállalkozásban, hogy az elmúlt 14 évben összegyűjtött tudást hitelesen tudja képviselni a kóstolókon és hasonló rendezvényeken, nagyon jól reprezentál és remekül is áll neki amikor a Zsófia Cuvée-t maga mutatja be! Tomi fiunk egyelőre szakmát tanul, ő talán majd a jövőben csatlakozik. Érdekli a gasztrovilág és ehhez nyilván hozzátartozik a bor is, reméljük, hogy idetalál majd ő is. Kulturált körülmények között tudunk vendégeket fogadni, borokat bemutatni Mádon, jönnek is szép számmal. Hétvégenként mindig a pincészetnél töltjük az időt, bejelentkező vendégeken kívül, akadnak spontán beeső vendégeink is, akiket szívvel lélekkel, jó borokkal és hozzájuk illesztett mindenféle étkekkel tudunk megkínálni. Nekünk ez szeretett időtöltés is! Úgy gondolom a borok mellett igyekszünk mindketten ilyenkor tudást, élményt is átadni Tokaj-Hegyaljáról, miért érdemes ide látogatni, miről is szólnak a Tokaji borok.

Pelle László a Mitiszol? egyik vendég borászat képviselőjeként kóstoltat a 2021-es Borfesztiválon
Jó tapasztalat van tehát a helyi értékesítésről, a birtokon? Ezek szerint működik a vidéki turizmus, jönnek az emberek?

PM: Igen igen, azt tapasztaljuk, hogy amióta nyitott kapuval működünk és beszélhetnek hozzánk a vendégek, jönnek is. A túrázók betérnek, az éppen a kisgyerekkel nyaralni érkezők is csatlakoznak, spontán érkeznek hozzánk olyan vendégek, akiknek lehet, hogy éppenséggel nem is volt szándéka bort kóstolni, de ők is meglátogatnak minket. Egy vendégszerető ház nagyon vonzó és működik, tehát sok a vendég gyakorlatilag majdnem minden hétvégén.


Örömmel hallom! Kérlek térjünk vissza a pezsgőkészítéshez, ami egy nagyon nehéz műfaj szerintem. Mik a terveitek?

PL: Sok éve kezdtük el és 2019-től már teljes mértékben saját magunk készítjük, az alapborból palackos erjesztéssel a degorzsálásig, minden a pincénkben történik. Ezt igazán fontosnak tartjuk. Hiszünk a Furmint sokszínűségében és abban, hogy nagyon jó pezsgő alapbort ad. Nincsen nagyon erős illata, amit ugye nem szeretünk a pezsgőben tehát ideális. A jövőben szeretnénk több pezsgőt készíteni a termelés arányában, úgy gondolom, hogy fel fog nőni 25-30 %-ra. A palackban erjesztett pezsgőnk eddig birtokpezsgőként készült el egy adott évjáratban, de készítettünk 2020-ban egy dűlőszelektált pezsgőt is a Király dűlőből. A kezdeti kóstolás alapján már most elárulhatom: nagyon izgalmas!


Érdekel, hogy külön külön mit tartotok az elmúlt 14 év legnagyobb sikerének?

PL: Úgy gondolom, hogy az elmúlt tizennégy év bizonyítja azt, hogy fenntartható gazdálkodást folytatunk és ennek szellemében visszük ezt a borászatot. A termékportfólió, illetve a kereskedelmi kapcsolatok jól kialakítottak. Szeretjük a buborékos italaink mellett mint a Frizzi Gyöngyözőbor és a palackban erjesztett Tokaji Pezsgő, a megengedhető áru birtokbor Furmintunkat is, továbbá a száraz portfólióban természetesen dűlőszelektált Furmintokra és Hárslevelűkre is büszkék vagyunk. Az édesboroknál pedig, a kezdetektől minden évben elkészített Zsófia Cuvée, ami egy kései szüretelésű házasítás, erről kezdtek megismerni minket anno. Ez a bor hozta a legnagyobb sikeret 2012-ben, a Top 100-as megmérettetésben ez volt az első bor az összes között. Ugyanebben az évben harmadik helyzet volt a 2008-as évjáratú Aszúnk is. Azóta is minden egyes évjáratban szerepelünk a bormagazinokban.


PM: Nekem két dolog jut eszembe mint büszkeség, hogy egy rendezvényen szembesülök azzal a borszakma ismer minket. Ezalatt értek kereskedőket, gasztróban dolgozó embereket, borászokat és odajönnek hozzánk, mindig kíváncsiak ránk és az ilyenkor begyűjtött pozitív tapasztalatok után viszik a borainkat az éttermeikbe. A másik büszkeség, hogy 14 éve mi néhány embernek munkát adunk Mádon, és több éven át ezeket a munkatársakat tudtuk foglalkoztatni, ezáltal szerintem hozzájárulunk a község népességmegtartó képességéhez.

Pelle Pince vendégszeretet
Mi a saját pincészetből a kedvenc borotok - lehet többet is mondani - és utána kíváncsi lennék, hogy amikor más borát isszátok, akkor milyen az a bor vagy pezsgő típus, amit személyesen szerettek fogyasztani és másnak ajánljátok kipróbálni?

PM: A borhoz való kötődésem itt kezdődött tizennégy évvel ezelőtt Tokaj-Hegyalján és a kezdet kezdetén is a kedvencem a Furmint volt, ezért azt mondom, hogy minden Furmint hangsúlyos bor a saját boraink közül. Szívesen iszom dűlő szelektáltakat is, leginkább az alap Birtok Furmint ízvilágát. Gyümölcsösségét kedvelem a legjobban. Emellett többé- kevésbé én voltam a Furmint pezsgő brut nature stílusának kialakításában a kezdeményező, így nem titok, hogy a pezsgőt is nagyon szeretem. Más borvidékekről a kedvenceim a Somlói borok és nagyon kedvelem Zöld Velteliniket is a fehérborok közül mint például a Meinklangéké. A buborékosnál maradva nyilván szívesen kóstolok izgalmas pezsgőket mint a Fleury Champagne.

PL: Az elmúlt pár évben a Hárslevelű boraink nagyon szépek. A Frizzi is 100 %-ban Hárs és a Makovicza dűlőszelektált Hárs borunkat szeretem. Az Édes szamorodniban nagyon hiszek, ez egy olyan bor, ami igazán jól megmutatja az aszúsodást és édes borok nagyságát, mégis könnyen fogyasztható és szerethető. Más borvidékekről a buborékosok közül a Cava-t nagyra tartom, Eduald Massana Noya cava-in nevelkedtünk fel. Ha csendes borokról beszélünk akkor én nagy Pinot Noir rajongó vagyok, már Magyarországon is remek példányok vannak.

369 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page